- Győztél – hörögte Vankov. – De még mielőtt megkapod, tudni akarom, mire kell.

- Hogy mire kell? – Gellert elmosolyodott. – Hogy használjam, arra. A segítségével olyan seregem lesz, mint soha, senkinek. Én uralom majd a világot és mindenki az én szabályaim szerint játszik majd. Ha megszerzem a harmadik ereklyét is, legyőzhetetlen leszek, Vankov. Csupán erre kell a kő.

A férfi összeráncolta a szemöldökét.

- Milyen harmadik ereklye?

- És még maga mondja magát tanárnak… - Gellert kezdte elveszíteni a hidegvérét. – A Halál Ereklyéi. A három ereklye. A köpeny, ami láthatatlanná tesz. A pálca, ami legyőzhetetlen. És a kő, ami segítségével feltámaszthatom a halottakat és végre sereget szervezhetek. És ezt tartja most a kezében, Vankov. Ha mindhármat megszerzem, én leszek a Halál Ura. Most már érti?

Vankov egy fél percig meredt rá értetlenül, aztán a lehető legváratlanabb dolgot tett: elnevette magát.

- Mi olyan vicces? – kiáltotta Gellert.

- Csupán két dolog, fiam. – A férfi rekedten, de furcsa mód, jókedvvel beszélt. – Először is: a Feltámadás Köve senkit sem támaszthat fel igazán. Az csak egy viszképet adhat egy halottról, akit régen szerettél, s őt csak te láthatod. Nem olvastál utána elég alaposan a mesének, fiam. Nem gondolod, ha a kő képes lenne inferiusokat csinálni, akkor tele lenne velük a világ? Vagy van netán valaki, akit visszaidéznél? – Levegő után kapkodott aztán ismét felnevetett. – Ha nincs, az se baj, hamarosan én úgyis szolgálatodra állok.

Gellert felpattant s rászegezte pálcáját.

- Hazudik! – üvöltötte.

- Dehogy. És ezt te is tudod.

- Nem! Crucio!

Az átok telibe találta a férfit, de az nem kiáltott fel. Csak lágyan összerezzent, aztán végleg elernyedt. Üres tekintete a földre szegeződött, s arcán még mindig mosoly ült. A vér még mindig pergett az arcán, apró tócsába gyűlve alatta.

Gellert felüvöltött. Fájdalmat akart okozni a férfinak, de már nem tehette. Nem akarta elismerni, még magának se, de tudta, hogy a férfinak igaza volt. Mit kezdjen ő egy olyan kővel, ami nem ad neki sereget, nem ad neki hatalmat. Kit hívna vissza? És ugyan mire menne vele? A harag annyira fortyogott benne, hogy még kifejezni sem tudta. Érezte, ahogy fehér köd lepi el az elméjét, hasonló, mint a sárkánymenta hatása. Ezúttal azonban az eufória helyét hideg gyűlölet töltötte ki és harag az egész világgal szemben. Szikrák röppentek ki a pálcájából, amiket aztán átkok sora követett. Kívülről látta magát, ahogy tajtékzik, és a szoba lángra gyúlt, a falak összeroskadtak, izzó pernye és hamu lepte el a levegőt. Aztán Hanna következett. Kirobogott a romos házból a lányhoz.

- Crutio! – A lány felüvöltött, mint egy sebzett vadállat, s üvöltött, amíg szusszal bírta. Gellert még ezután sem hagyta abba, csak nézte, ahogy a fájdalom hánykolja a testet. Végül, órák vagy csak percek múltál leeresztette a pálcát.

- Elhagytál engem. Megcsaltál, ha úgy tetszik. Nincs veled több dolgom.

- Mit akarsz tenni? – hallotta maga mögött Torkel hangját. Szinte el is felejtette, hogy nincs egyedül.

- Az az én dolgom – mondta fagyosan.

- Ne, Gellert! – Torkel megragadta a karját. – Ezt meg fogod bánni. Lehet, hogy most haragszol rá, de később biztos bűntudatod lesz.

- Bűntudat? Bűntudat, Torkel? – meredt rá. – Én bizony nem félek a bűntudattól – úgyis hamar elmúlik.

Lerázta magáról Torkelt és visszafordult a lányhoz. Itt azonban újabb meglepetés érte. Kosztya a lány mellkasán állt és haragosan vicsorgott, apró gombszemeivel egyenesen rá bámulva. Egy gyors rúgással megszabadult az állattól. Kosztya nem messze a puha hóban landolt és onnan fújt Gellertre.

- Nem érdekelsz, Kosztya! – azzal a lányhoz fordult. – Viszlát, Hanna!

Zöld fény villant. Gellert úgy érezte, mintha egyszerre nagyon nagy súly került volna el a válláról. Visszanézett az égő házra és tudta, hogy már nincs sok idejük, míg ideérnek az iskola tanárai. Aztán szinte hisztérikusan felnevetett. Ugyan, mire számított? Szánalmasan egyszerű terv volt ez, s még az elején sem volt biztos, hogy itt megtalálja, amit keres. Ostoba volt, megrészegítette a bodzapálca megszerzésének sikere, és azt gondolta, hogy a Pálcák Urával már minden könnyen fog menni. Tévedett, de még mekkorát. És súlyos árat kellett érte fizetnie. A lány, akit társának gondolt, aki már öt éve áll mellette, kamaszkoruk óta, halott. A, kedvenc tanár halott. A régi, jó barát pedig már régen ellene fordult. S minderről ő tehet. De mindez mögötte van, immár minden régi kolonc, érzelem lekerült a válláról. Vankov lángoló házának hamvaiból új ember született, méghozzá ő, Gellert Grindelwald, aki pontosan megtanulta a leckét. Nem követi el még egyszer ugyan azt a hibát. Immár kész rá, hogy véghezvigye a forradalmát.

- Most mi lesz? – kérdezte mögötte Aron rekedten.

- Mi volna? Folytatjuk a dolgunkat. Megdöntjük a kormányt, elsöpörjük a muglikat. Bármi áron. Nem érdekel, hány embert kell még megölnöm addig, de az a világ az enyém lesz – mondta egyszerűen.

- És az ereklye? A harmadik?

Grindelwald rádöbbent, hogy még mindig a kezében tartja a Vankov kövét. Felemelte és a pálcája fényénél megvizsgálta.

- Mi ez? – nyögte végül elképedve. Torkel odalépett és ő is szemügyre vette a követ.

- Ha jól látom, ez egy Eller-kő, nem az ereklye – állapította meg. – Viselője legyőzhetetlen a közvetlen párbajban, mindenkivel szemben, akibe sose helyezte bizalmát.

- Tessék?

- Aki ezt hordja, azt csak az tudja legyőzni, aki valamikor közel állt hozzá.

- Akkor nyilván, már nem működik. Vankov sose bízott bennem igazán, mégis legyőztem.

- Nem párbajban győzted le. Ráomlasztottuk a házát. Ez más helyzet.

- Akkor megtartom. Nincs már senki – pillantott Hannára -, akiben megbíztam valaha, és nem is lesz. Induljunk!

Cicergett Kosztyának. Az állat a holdfényben csillogó hómezőn át a sűrű bozót felé tartott. Ezúttal nem nézett vissza. Az erdő percek alatt magába nyelte az apró alakot, s Grindelwald nem is látta őt soha többet. Vállat vont. A három alak a birtok széle felé indult.

- Mi lesz hát az ereklyékkel? – kérdezte Torkel.

Grindewald elmosolyodott.

- Nincs már rájuk szükségem. A kő nem ad sereget, láthatatlanná válni pedig köpeny nélkül is tudok. A pálca az enyém és ez a lényeg. Így is sikerülni fog.

A három, köpenyes alak lassan elérte a Durmstrang határát. Halk pukkanások hallatszottak, ahogy Aron és Torkel eltűntek a sötétben.

Grindelwald még vetett egy utolsó pillantást az iskolára. A kastély sötét falai méltóságteljesen álltak a holdfényben, s őrá bámultak vissza. Immár minden hideg volt és idegen a férfinak, s ezt nem a téli szél okozta. Diákévei ezennel végleg lezáródtak. Néhány percig még nézte a messzi tornyok árnyékát, aztán Grindelwald hátat fordított, s őt is elnyelte az éjszaka.