Susane – Táncolni (nem) mindenki szeret

– Drágám, te is jól tudod, hogy muszáj meghívnunk Agatha nénikédet. Nélküle nincs bál.

Az ajtó előtt hallgatózó Draco magában felsikoltott, toporzékolni kezdett, és megfogadta, hogy még a bál előtt világgá megy. Természetesen kívül hűvös és nyugodt maradt – már amennyire ez egy hat éves fiú esetében lehetséges – hiszen egy nemes és nagy múltú család egyetlen sarja nem hisztizhet… hallgatózás közben amúgy sem bölcs dolog.

– De Cissy!

– Semmi de, Lucius! Agathának a bálon a helye. Ráadásul ő is meghívott tavasszal. Meghívjuk. Punktum.

Draco megborzongott. Jól emlékezett arra a borzalmas fidres-fodros dísztaláros tavaszi napra, és Agatha nénire. Köszönte szépen, nem akart többet belőle!

„Lucius, drágaságom, add a kezed, csak még egy táncot! Lám, az úrfi is itt van! A következő kör a tiéd, Draco!”

Még szerencse, hogy aznap az unokatestvérei is az asztal alatt bujkáltak, hogy ne kelljen Agatha nénivel táncolniuk, különben szörnyen unalmas lett volna a bál.

– Rendben! – Hallotta odabentről, ahogy az édesapja rezignáltan tudomásul vette, hogy nem nyerhet. – Elküldöm a meghívót…

Draco gyorsan arrébb osont az ajtótól, nehogy észrevegyék, hogy hallgatózott, hisz ez nem illik egy aranyvérűhöz. Még hallotta, ahogy az édesanyja hangosan az édesapja után szólt:

– Ó, és Lucius, drágám… hétfőn meglátogatom Agathát, szóval idén ne tévedjen el a bagoly!